2013-01-02

Búék 2013 :)

Szilveszter előtti vasárnap fagyos, hideg időre ébredtünk. Cato és Kevi kutyáim már a reggeli őrjáratuk után,  vidáman rohantak be a kertből a házba.Mint mindig- most is izgatottan várták, hogy induljunk sétálni.  Jöttek utánunk,és mindig ahhoz a gazdihoz tapadtak,aki éppen a bejárati ajtóhoz közelített.. erre azonnal ott termett mindkét kutyus. Kevike reménykedve felágaskodott az ajtóra,és két lábon állva ásítozott, Cato kutyám pedig nyújtózkodás közben "dumált" hozzánk.:) Azt ugyan nem értettük, hogy mit mond, de gyanítom, hogy a reggeli készülődésünk tempóját reklamálta.
Aztán végre kinyitottuk az a bizonyos ajtót..
A kertben még gyorsan megkergették egymást, aztán kitörő örömmel és óriási  lendülettel ugrottak az autóba.:) Útközben elég nagy köd volt, nem mondhatnám, hogy szép idő volt.Viszont ahogy beértünk Budapestre, már a nap is kisütött. A Hajógyári-szigetre pedig egyre több kutyus érkezett.


Karma és Floki már itt vannak, de ott jön még valaki


Cato és Kevi nagy örömére találkoztunk Karmával, a gyönyörű Tibeti Masztiff kutyussal..
Karma
.. és társával Floki tacsival. Flokit szálkás szőrű tacskónak vette a gazdája, de nagy meglepetésére Floki nem "szálkásodott" ki ,hanem rövid szörű tacsi maradt:(   Így aztán a fagyos idő  miatt, most ezt a sárga kabátkát adta rá  nehogy megfázzon.:)
Cato és Floki
Megérkezett Manó  (kockás kabátkában)és Bobó kutyus is:)

De nem csak Floki, hanem Manó, Mandi és Bellus is meleg kabátkában jöttek a szigetre, hiszen ők lakásban tartott kutyusok.
Manó és a Gazdija

Cato és Kevi nem fáznak, ők  kinti-benti kutyusok, megszokták a hidegebb időt is


Dobsz nekem valami finomságot?
senki nem ad nekem jutalom falatot?



Bobó és Kevi a "zsemlék" :)
Ez a vasárnap  volt a 2012 év utolsó szigetelése!:) A hideg idő ellenére most is szép számú kis csapat jött össze.A kutyusok nagyon vidámak, mozgékonyak, játékosak voltak. A Gazdik is jó kedvűek, és csak kicsit fázósak :) (pedig volt kabátunk:) Mi cairnesek egész délelőtt kint voltunk a szigeten!
Jó sokan összejöttünk, megérkezett mandi és Bellus is,és  itt van Alfi
az öt cairn szimatol:)


Manó,Mandi,Bella

Kevi

finom falatokra várva..:)

 A szilveszteri csapat:)


Karma biztosan nem fázik ilyen bundában...

...Floki pedig egy ilyen kabátban :)


Alfi és Kevi kergetőznek

Bobó hízeleg, hátha "leesik" egy-egy finom falat:)




hideg van..a tócsák is be vannak fagyva brrr..
 Az egész hajógyári-szigetet bebarangoltuk, a kutyusok szimatoltak, szaladgáltak,nyomoztak folyamatosan.
Aztán a csapat egy része hazaindult, de mi cairnesek még kicsit maradtunk labdázni,és mókust nézni.
a többiek hazamentek már, a cairnesek még maradtak, gyerünk labdázni..

...Mandika most inkább enne valamit..

..és a többiek is megéheztek..:)



megyünk megnézni a mókusokat..


az előbb itt szaladt egy kis mókus..vajon melyik fára szaladt fel?..

Bellus keresi..

Kevi is..

és a Gazdik is...
Hűha...ott van a mókus!!
Így telt el 2012 utolsó vasárnap délelőttje...
Reméljük, hogy 2013-ban is sok-sok kutyussal és Gazdival találkozunk, bandázunk a hétvégeken, itt a jó öreg Hajógyári-szigeten..
Minden Gazdinak és Kutyusnak boldog, vidám, gondtalan új évet kívánunk!

Ildi/Cato-Kevi :)

4 megjegyzés:

  1. Nektek is B.U.É.K.!!! :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Meti! :) Remélem, hogy idén is sokszor találkozunk Veletek, Dömivel, és Ginikével a szigeten ! :) Tervezem, hogy Ginikéről egy fotósorozatot felteszek majd a blogba.A megmentése óta eltelt időszakról, hiszen a mai napig is ezt a bejegyzést olvassák el legtöbben, biztosan kíváncsiak arra is, hogyan alakult a sorsa,és örülnek majd, hogy milyen boldog kiskutya lett! :)

    VálaszTörlés
  3. Én is remélem, hogy többször is tudunk találkozni! :-)
    Húúúú, biztos nagyon jó lesz az a fotósorozat! :-) Az állatdoki is mondta, hogy szépen kikupálódott Ginike. Már csillog a szeme, puszilkodik, Dömit is lebirkózza, ha úgy hozza a kedve. :-D Már csóválja a farkincáját is, ami nála nagy szó. Igaz, nála minden nagy szó, de szerencsére már rosszalkodik is! (Ezt se gondoltam, hogy boldog leszek attól, ha egy kutyus ellopja a zoknimat, hajcsatomat és szétrágja. :-D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szinte hihetetlen, hogy egy és ugyanaz a kutya a rozsdás olajoshordón álló szomorú szemű, elhanyagolt külsejű Ginike, és a boldogan szaladgáló, életvidám, barátkozó kutyus! Nagyon nagy öröm, hogy a szerető Gazdik mellett így megváltozott az élete! :)

      Törlés

Cherry Magyar Bajnok!!!

HSCH Cherry Brikasta